ANTIBES,
FRANCIAORSZÁG
Standard,
Intenzív 16 éves kortól
Junior 9-13, 14-17 éveseknek
Antibes és a vele egybeépült Juan-les-Pins
70.000 lakosával a 25 kilométerre lévő Nizza mögött a Cote d' Azur második
legnagyobb települése. Antibes, a kis kikötőváros őrzi kétezer éves történelmét,
míg Juan-les-Pins a nyár három hónapja alatt éjjel-nappal várja a szórakozni
vágyókat. A gyönyörű strandok, a mediterrán növényzet, a délies
hangulat és a környék látnivalói igazán kellemessé teszik a tartózkodást.
Felnőtt programok (16 éves kortól):
Az 1985-ben alapított nyelviskola két épületben működik, az egyik épület
az óvárosban található, a kikötőtől harminc méterre, a másik a városközponttól
néhány percnyi
sétára lévő ház, amelyet virágzó kert vesz körül. Július -
augusztusban a Nizzában és Antibes-ban lévő, bentlakásos szállást, étkezési,
sportolási és szórakozási lehetőségeket is biztosító egyetemi kampuszokon is
indítanak kurzusokat 18-25 éveseknek.
Junior programok
(9-13 és 14-17 éveseknek):
A 14-17 éves korosztálynak a nyári hónapokban
a következő városokban szerveznek vakációs nyelvtanfolyamokat: Antibes/Juan-les-Pins,
Cannes, Nizza, Hyeres, Biarritz, Párizs.
Ezt a heti 20 tanórás oktatási programot családoknál vagy kollégiumban történő
elhelyezéssel lehet igénybe venni.
Hyeresben 9-13 és 14-17 éveseknek is indul
program. A 14-17 évesek itt vitorlázással is kombinálhatják a tanfolyamot.
A tanórákat követően és a hétvégeken teljes szabadidős programot biztosítanak.
A program ára heti egy fél - és egy egész napos kirándulást foglal magába.
Heti egy délután szörfözni, vitorlázni, vagy kajakozni lehet.
Kurzusok/heti óraszám:
(45 perces órák)
16 éves kortól
A kurzus: 20 óra ált. francia
B kurzus: 20 óra ált. francia + 5 óra kiscsoportban
C kurzus: 20 óra ált. francia + 10 óra kiscsoportban
18 éves kortól
D kurzus: 30
óra kiscsoportban (executive)
9-13, 14-17 éveseknek
E kurzus: 20 óra ált. francia
Felár ellenében heti 26 órás tanfolyam is indul
Csoportlétszám:
A kurzus: maximum 12 fő
B kurzus: 20 óra max. 12 fős, 5 óra max. 4 fős csoportban
C kurzus: 20 óra max. 12 fős, 10 óra max 6 fős csoportban
D kurzus max. 4 fő
E kurzus: maximum 15 fő
Nyelvi szintek:
5 szinten oktatnak
Indulási időpontok:
A, B, C, D kurzus hetente, egész évben
E kurzus: 06.27-09.04
között helyszíntől függően
(Téli, tavaszi junior tanfolyamok időpontjairól, kérjük, érdeklődjön!)
Szállás:
A, B, C,D kurzus:
családoknál vagy különböző minőségű kollégiumban,
egy- vagy kétágyas szobában reggelivel vagy félpanzióval
E kurzus: családoknál egy- vagy kétágyas vagy kollégiumban
többágyas szobában,
teljes ellátással, teljes szabadidős programmal.
A
transzfert Párizs kivételével az ár tartalmazza.
További
kurzusok:
-
Családi program közös szállással felnőtteknek és 12-17 év közti
junioroknak
- Magánórák
- DELF vizsgaelőkészítő
- Antibes és Párizs tanfolyam két helyszínen (minimum 8 hét)
BIG BEN Language Studies
Külföldi oktatási programok szakértője 1991 óta
Telefon:
06-1-318-5732, 06-30-513-4247
|