Cserediák program
az USA-ban-
ÁLLAMI KÖZÉPISKOLA AMERIKÁBAN
15-18 éveseknek
Lehet még
jelentkezni a 2025 januári kezdésre!
Az "Állami középiskola az
USA-ban"
csereprogram 1984 óta működik.
Az eltelt harminc év alatt amerikai
partnerünk diákok ezreit fogadta, és helyezte el amerikai középiskolákban.
A BIG BEN 1992 óta szervez középiskolai programot magyar diákoknak az Egyesült
Államokban. Több száz diákunk
tanult és tanul ezen a programon az USA-ban. A program lényege,
hogy a kint töltött iskolai tanév vagy félév során
a világ minden részéről érkező diákok betekintést nyerjenek az amerikai
életformába, kultúrába, oktatási rendszerbe; megismerjék az országot és
– nem utolsósorban- fejlesszék angol nyelvtudásukat. A kint töltött időszak
során a diákok lényegesen önállóbbakká, érettebbekké válnak, ez a periódus
felgyorsítja a felnőtté válást.
A külföldi diákokat az Egyesült
Államok húsz államának ötven középiskolájában helyezik el, így biztosítható
az, hogy a szervező amerikai intézmény a leginkább megfelelő iskolát és
családot tudja ajánlani a diák kiküldött jelentkezési anyagai,
valamint kérései alapján.
A programhoz érkezéskor három napos chicagói orientáció kérhető.
A vendéglátó
családok:
Mivel a családoknál történő
szállás a program egyik legfontosabb része, így a családokat az szervező
intézmény helyi képviselője előzetesen gondosan válogatja és ellenőrzi.
Partnerünk helyi képviselője:
Minden kiutazó
diákról helyi képviselő gondoskodik, aki a tanév során folyamatosan kapcsolatot tart a diákkal, a vendéglátó
családdal és az iskolával.
Az amerikai középiskola:
A diákok a helyi állami High
School-ba járnak, az életkoruknak megfelelő osztályba. Partnerünk csak
jó oktatási színvonalat biztosító iskolákkal dolgozik, amelyek ezen túl
sportolási lehetőséget és szabadidős programokat is kínálnak.
Az amerikai diákok életkora a középiskolában
15-18 év, ez megegyezik a magyar rendszerrel. A legtöbb külföldi diák a 11.és
12. osztályba jár. Különbözik az oktatási rendszer az itthon megszokottól
abban , ahogyan a kötelező tantárgyak ismeretanyagát ötvözi a különféle
fakultatív tárgyakkal, gyakorlati foglakozásokkal, sporttal: azért, hogy a
diákok önálló egyéniségekké fejlődhessenek. Nagy hangsúlyt fektetnek az
önálló gondolkodásmód és vitakészség kialakítására.
Három kötelező tantárgy van
mindössze: angol nyelv, az USA történelme, az amerikai kormány működése. Ezen túlmenően
számos fakultatív tárgyból kell választani: újságírás, média,
marketing, színház, tánc, informatika. Minden kötelező és választott tantárgyból
naponta egy tanóra van. A tantermi órák kevésbé kötöttek, a tanárokkal közvetlenebb
a kapcsolat.
Iskolaév:
Az amerikai középiskolákban az
első félév általában augusztus második felében, a második szemeszter
január közepén kezdődik.
Bizonyítvány:
Az iskolaév végén a diák
bizonyítványt kap az elvégzett tanulmányairól. Amerikai érettségi bizonyítványt
több diákunk kapott, de ennek megszerzését garantálni nem
tudjuk.
A kint töltött iskolai félév vagy
tanév után osztályozó vizsgával magasabb osztályban folytathatók az
itthoni középiskolai tanulmányok, de vannak diákjaink, akik inkább az évfolyam
ismétlése mellett döntenek, amire szintén lehetőség van.
Jelentkezés:
A jelentkezést megelőzően nyelvi tesztet kell
írnia a diáknak, ami után közöljük, hogy a diák jelentkezhet-e a programra.
Állam választás:
Partnerünk 20
államban helyez el diákokat. Lehetőség van 3 államot megjelölni,
amennyiben lehetséges, partnerünk ingyenesen teljesíti a kérést,
de garantálni nem tudja azt.
A jelentkezés feltételei:
A programon részt vehet az a középiskolás diák, aki:
- 15-18,5 éves korú
(A 2024-25-ös tanévre a 2006.03.15 és 2009.08.20 között
születettek jelentkezhetnek.)
(A 2025-26-os tanévre a 2007.03.15 és 2010.08.20 között
születettek jelentkezhetnek)
- legalább közepes eredménnyel tanul
- legalább öt évet tanult már angolul
- megfelelő eredménnyel teljesíti az irodánkban megírható ELTIS nyelvi tesztet
- egészségi állapota megfelelő
- még nem érettségizett**
Jelentkezési határidők
az amerikai középiskolai cserediák programra:
2024 október 15 - a 2025 januárjában induló félévre;
2025 április 15 - a 2025 szeptemberében induló félévre vagy tanévre
A helyek már a jelentkezési határidő vége előtt betelhetnek!
A 2025-2026-os amerikai középiskolai csereprogram ára
biztosítással
és ingyenes, de nem garantált állam választással:
5 hónap (szemeszter): 2025 januártól:
8600 USD
(Nagyon kevés helyünk maradt, mielőbbi jelentkezés javasolt.)
5 hónap (szemeszter): 2025 szeptembertől:
10.000
USD helyett csak
9600 USD
10 hónap (egy tanév) 2025 szeptembertől:
11.500 USD helyett
csak
10.900 USD
A
kedvezményes árak csak 2024.12.31-ig történő jelentkezésnél érvényesek.
Így
10 hónap
amerikai középiskola utazással, biztosítással
és ingyenes, de nem garantált állam választással együtt
már
11.900 USD-tól*
(*az itt megadott USD ár csak tájékoztató jellegű. A program ár USD-ben fix
(10.900 USD),
a
repülőjegy ára változó. A fenti összeget 1000 USD árú
repülőjeggyel számoltuk.
A repülőjegyet az ügyfél vásárolja meg.)
A jelentkezéskor a program árából 3500 USD előleget kell fizetni, ami
természetesen része a cserediák program árának.
A fennmaradó összeget május 31-ig
(januári kezdéskor szeptember 30-ig) kell kifizetni.
A fenti árak napi árfolyamon forintban
fizetendők.
A program ára
tartalmazza a következőket:
- oktatás egy amerikai állami középiskolában
- szállás egy gondosan kiválasztott amerikai családnál,
- hétfőtől péntekig félpanziós, hétvégén teljes ellátás,
- baleset- és betegségbiztosítás,
- ingyenes, de nem garantált állam választás
- a BIG BEN és az amerikai partner ügyintézése,
- segítség a SEVIS és a vízumkérőlap kitöltésében,
- a kint tartózkodás alatti kapcsolattartás irodánkkal,
- a program teljes időtartama alatt a helyi képviselővel való kapcsolattartás,
- 24 órás segélykérő telefonszolgáltatás,
- a tájékoztató anyagok biztosítása
- teljes felkészítés a programra
Az fenti árakban nincsen benne:
az
oda-visszaút, a helyi közlekedés,
az iskolai ebéd, a vízumdíj(vízumdíj és SEVIS díj),
a vízum ügyintézése, a kötelező tárgyakhoz szükséges tankönyvek és a
zsebpénz.
A fenti ár nem tartalmazza a fakultatívan választható
három napos orientációt Chicagóban,
melynek az ára 800 USD.
Garantált állam választás:
Northern Michigan, North Carolina és Georgia: 700 USD
A retúr repülőjegy ára - helyszíntől függően: kb. 250.000 - 400.000,-Ft
Az ajánlott zsebpénz egy hónapra: 200-300 USD
** Már érettségizett
diákoknak vagy a program kezdetekor 18 év 6 hónapos életkort meghaladó diákoknak
az USA-ban magániskolai vagy Angliában
állami középiskolai programot tudunk kínálni.
Akik nem ütik meg a nyelvi szintet a külföldi középiskolai tanév elkezdéséhez,
azoknak
a nyelviskolai tanév programjainkat ajánljuk vagy szeptembertől decemberig
a nyelviskolai szemeszter majd
januártól júniusig a középiskolai szemeszter programot.
Kérj
még részletesebb leírást a programról!
További amerikai lehetőségek:
Magán
középiskolák az
USA-ban
USA középiskola és
főiskola együtt
Oktatási
programok az USA-ban
|